Frida története - örökbefogadni mégiscsak menő?

Idén 5 éve láttam meg egy bizonyos FB hirdetést. Az egyik mányi kutyamenhely tette ki, a legcukibb kis szőrpamacs nézett vissza a kamerába a tesóival egy bandába verődve a világukról nem tudva. Abban az évben, hogy pontosabbak legyünk 2021-ben, nem olyan rég csöppentem bele még a munka világába, a felnőttlétbe az egyetem hosszú-hosszú évei után, szóval el lehet képzelni, mennyire nem tudtam még hol a helyem... azt meg pláne nem, hogy milyen felelősséggel jár a huszas éveid elején befogadni egy kutyát. Volt előtte macskám, akit ugyanúgy imádtam, de egy lapon sem említhető a két életforma, amit magával hoz.

Dehát, talán majd útközben megtalálom az utam, mit veszíthetünk. Autóba ültünk tehát és meglátogattuk a menhelyet és megvolt a nagy találkozás. Másnap vittük az aláírt papírokat az örökbefogadásról. Így lettem egy kutyagyerek anyukája. Frida október 26-án lelt otthonra, és ezeregy kalandra. Ha csak azzal a közhellyel élnék, hogy kimozdított a komfort zónámból, még nem adná vissza a valóságot, de szerintem azért mégis valami ilyesmi történt az évek alatt. Akármilyen komplikált is az élet, a közös séta az fixen ott van minden nap, ha esik ha fúj. Ha valami bajod van, azonnal kiszagolja és szalad a legnyúzottabb kis játékáért, hogy odaadja neked, attól tuti jobb lesz. És közben vele tényleg jobb lesz, mindig.

Az első hetekben a napi rutinba beleszokás, a szobatisztaságra szoktatás, ahhoz pedig a koránkelések először mentek túl könnyedén, aki ismer tudhatja mennyire nem az én arcomat rendelik a ‘morning person’ elnevezéshez a keresőben. Voltak nehezebb pillanatok, amikor már három hete nem aludtunk túl sokat, mert de az azért kompenzált, hogy az én ügyes kiskutyám ez idő alatt szobatiszta lett. A menhelyen azt mondták beagle és ausztrál juhászkutya, mint később kiderült juhász helyett ausztrál pásztor, ami magával hozza a napi szintű aktív létet, a sok-sok kilómétert. De felvettük a ritmust egészen hamar és sikerült összehangolnunk az életet.

Annak ellenére, hogy 5-10 évvel ezelőtt még ha megkérdezik tőlem milyen egy tökéletes szünnap azt mondtam volna, hogy valami otthoni relax, mára ezen Frida elég sokat változtatott. Mostmár csak dolgozni maradok otthon, - a varrógépem és a fél szobányi festő készletem nem túl mobilis. Ha ajándékötletet gyűjt valaki nekem, azon kapom magam, hogy olyanokat mondok, mint a túracipő, egy jó kis hátizsák, vagy hát nyilván egy festék szettel sosem lehet mellélőni, ez azért nem változott az évek során. Azt már nem is említve, hogy mennyire igényli a szociális énedet is egy gyerek vagy egy kutya. Ez az évek alatt szerintem lassan, de fejlődött. Bár biztos sok gazdi tud rezonálni az egyik bandana felirattal, ami minket nagyon jól bemutat (én nem harapok, de ő igen), amikor a kutyád szociálisabb, mint te valaha voltál. Az ilyen egyszerű helyzetek adják a legjobb ötleteket a termékekhez is általában.

Amikor olyanokat hallok valakitől, hogy na de ez csak egy kutya, akkor mondjuk tegyük hozzá, hogy az első gondolatom, hogy te meg csak egy idióta vagy. De tudom, hogy az az ember még nem kapcsolódott ilyen szinten hozzájuk, a feltétel nélküli szeretethez vagy azt sem érti, milyen szinten a személyiséged része lehet egy ilyen kis lélek. Ha engeded sokkal többet tud megtanítani neked, mint te neki. A rendszeres természetjárást és túrázásokat is úgy igazán közösen szerettem meg vele, Kék túra, szlovéniai hegyek, erdei ösvények, vagy csak laza huszon kilóméteres alföldi bicajozások. Egyszercsak ez lett az élet.